Case Study: Asti Hospital
Challenge
2000-ben a növekvő ágyhiány ahhoz a döntéshez vezetett, hogy új kórházat kell építeni Astiban, ami lehetőséget adott az ICT infrastruktúra korszerűsítésére és az elavult eljárások átalakítására.
Az új létesítmény esetében az egészségügyi hatóság holisztikus megközelítést alkalmazott, oly módon, hogy megnevezte azokat a szolgáltatásokat, amelyeket nyújtani kívánt, valamint a szükséges ICT infrastruktúrát, amelynek működtetését egy átfogó szerződés keretében kívánta megoldani.
A NextiraOne Italia vezette a műszaki cégek konzorciumát, amelyben részt vett a Delta Informatica és a Data Shop Asti, és egy 8,75 millió € értékű pályázatot adott be. Az ajánlatnak lényeges eleme volt a NextiraOne Italia által javasolt pénzügyi megállapodás, a „Legge Merloni-ter”, a közszolgálati szféra projektjeinek finanszírozásával kapcsolatos olasz törvény alapján. Ez lehetővé teszi, hogy a nagyobb lélegzetű terveket anélkül valósítsák meg, hogy a szükséges pénzeszközök rögtön rendelkezésre állnának.
Megoldás
A 2003 januárjában aláírt, tíz évre szóló szerződés magában foglalja az egységes hang- és adatátviteli hálózat megtervezését, a hardver leszállítását, a projekt megvalósítását és a betanítást, valamint az üzemeltetés és a karbantartás kihelyezését.
A befektetés finanszírozása mind a hálózathoz szükséges hardver-infrastruktúra, mind az üzemeltetési szolgáltatás fedezetét biztosítja, egy havi fix összeg ellenében ugyanezen tíz éves időszak alatt.A konzorcium biztosítja az „épület-üzemeltetési rendszer” szolgáltatását, amely arra szolgál, hogy a kórház valamennyi döntő fontosságú szolgáltatását napi 24 órán át figyelje. Ez nem csupán az ICT infrastruktúrájára vonatkozik, hanem az olyan alapvető szolgáltatásokra is, mint a fűtés, az elektromos áram, a víz, a vészvilágítás, a sűrített levegő és a műszaki gázok előállítása, a felvonók, a tűzvédelem, a belépési engedélyek, a zártláncú kábeltévé és a hangosítás. Az egész telephely üzemeltetése egyetlen – a kórházon belül található – megfigyelő-helyiségből történik, ami egyike a legkorszerűbb műszaki megoldásoknak az olasz egészségügyben.
Az épület-üzemeltetési rendszeréhez és a megfigyelő-helyiséghez szükséges infrastruktúra biztosításán felül, az ICT infrastruktúrája 9000 csatlakozási pontot, 2000 adathálózati felhasználót, 1500 hangátviteli hálózati felhasználót, egy ügyfélszolgálati telefonközpontot is tartalmaz a kórház egész területén, valamint egy közvetlen összeköttetést a kórház és az ASL 19 főépülete között.
A kórház fel van szerelve 450 Alcatel DECT készülékkel, így az orvosokkal és a személyzettel a terület bármely részében kapcsolatba lehet lépni. Az „átirányító” szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a fix vonalra beérkező hívásokat a DECT hálózaton fogadják. Ezen kívül 40 csatlakozási pont van, amelyeket drótnélküli hálózat kapcsol össze, lehetővé téve az orvosok számára, hogy kézi készülékeiket az ICT hálózatra csatlakoztathassák.
Az Alcatel technológiáját alkalmazzuk mind a hang-, mind az adatátviteli hálózatokra, az OmniPCX 4400 és a 7000/7800/8800 központok segítségével. Az optikai kábeles adathálózat az első azok között, amelyeket a NextiraOne Italia megvalósított, és amely 10 Gb-os átviteli sebességet biztosít.
Service
A NextiraOne a vállalatok integrált hálózati megoldásaiban és szolgáltatásaiban, amelyek hatékony, megbízható üzleti kommunikációt biztosítanak, világméretekben a vezetők között van. Foglalkozunk mindennel, a hang-, adat- és konvergens kommunikációs hálózatok megtervezésétől és kialakításától azok megvalósításáig. A maguk nemében a legkiválóbb technológiákat biztosítjuk, olyan vezető partnerektől, mint az Alcatel, a Cisco Systems, a Genesys és a Nortel Networks. És biztosítunk tanácsadást, valamint megoldások kialakítását, az ügyfélszolgálati alkalmazásoktól kezdve a hálózati infrastruktúra kihelyezett üzemeltetéséig. Többet is megtudhat a www.nextiraone.com oldalon.
Előnyök
Ez az új, korszerű infrastruktúra, illetve üzemelésének hatékony ellenőrzése lehetővé teszi a kórház számára, hogy jobb minőségű egészségügyi szolgáltatásokat biztosítson és szorosabb ellenőrzést gyakoroljon a költségek felett. Egy sor új szolgáltatás bevezetésére is sor kerül, amilyen a röntgeneredményekhez való hozzáférés, egy ügyfélszolgálat a műtétet megelőző vizsgálatokhoz, ami csökkenteni fogja a várakozási időt. A páciensek elektronikus kartonjai, a teljeskörű klinikai adatokkal nem csak a kórház személyzete számára lesznek hozzáférhetőek, hanem a páciens háziorvosa számára is. A hang- és adatátviteli rendszer egészét az Alcatel biztonsági rendszere védelmezi, amely a hálózat minden egyes felhasználóját annak felhasználói neve és jelszava alapján azonosítja, engedélyezi számára a saját dokumentumaiba vagy meghatározott, korlátozott hozzáférésű területekbe való betekintést.
Partnerek

