Case Study: EU Presidency
Challenge
A NextiraOne-t arra kérték fel, hogy készítse el a hangátviteli hálózatokat az európai újságírók és kormányminiszterek számára, tizenhat különböző helyszínen az olasz elnökség hat hónapja alatt. Nagyjából hasonló technológiákra volt szükség minden rendezvénynél, amelyeket különféle szállodákban és nevezetes épületekben tartottak, amelyek között szerepelt a nápolyi Palazzo Reale és a római Palazzo delle Espozioni.
A résztvevők száma 200 és 700 között volt tizennégy találkozó esetében, de 2000-re és 3000-re nőtt két nagyobb rendezvény esetén: az Európai Alkotmány aláírásakor Rómában, illetve az olasz elnökség záróünnepségén, az év decemberében.
Megoldás
Együttműködésben a Telecom Italiával, a NextiraOne teljeskörű szolgáltatásokra tett ajánlatot mind a tizenhat rendezvényt illetően, amelyek magukban foglalták az infrastruktúra megtervezését és leszállítását, a hálózat megvalósítását és tesztelését, valamint a rendezvény utáni lebontását, és mindezekhez teljeskörű, 24 órás műszaki támogatást biztosított.
A NextiraOne által alkalmazott megoldás alapja az Alcatel PABX 4400 volt, amely tartalmazott egy hangátviteli PABX-et 200 felhasználóra, egyet 300 felhasználóra és egyet 500 felhasználóra, amelyek mindegyike egyedül és egymással összekapcsolva is használható volt, az adott rendezvény résztvevőinek számától függően. Mind az olasz, mind az angol nyelv használatával hét napig tartott az egyes berendezések konfigurálása a találkozók előtt, a többi szállítóval történő koordinálással együtt, beleértve a helyszín előkészítését, bebútorozását, világítását, illetve az audio-vizuális társaságokkal való egyeztetést, amilyen a Telecom Italia.
Minden delegáció külön telefonvonalat kapott, valamint biztonságos mellékállomásokat a miniszterek számára. A konferenciasorozat alatt a NextiraOne mindvégig biztosította az egyforma kézi készülékeket, amelyekbe előre be voltak programozva a fontos számok. Ezen felül néhány olyan is volt, amelyek hangjelzés helyett vizuális jelzéssel voltak ellátva, a konferencia munkájának zavarását elkerülendő.
A fontos római kormányközi konferenciára, amelyet az európai alkotmányozó szerződés tervezetének jóváhagyására hívtak össze, a NextiraOne szállította és valósította meg a hangátviteli és a WiFi-megoldást, valamint egy helyi hálózatot három épületben (sajtószoba, konferenciaterem és médiaközpont), amelyeket hálózat kötött össze. A konferencia biztosított egy WiFi-területet, amelyet nagy mértékben használt számos miniszter, PalmPilot kézi számítógépeken keresztül. A többi küldött és újságíró WiFi PCMCIA kártyával felszerelt laptopot használt.
Service
A NextiraOne a vállalatok integrált hálózati megoldásaiban és szolgáltatásaiban, amelyek hatékony, megbízható üzleti kommunikációt biztosítanak, világméretekben a vezetők között van. Foglalkozunk mindennel, a hang-, adat- és konvergens kommunikációs hálózatok megtervezésétől és kialakításától azok megvalósításáig. A maguk nemében a legkiválóbb technológiákat biztosítjuk, olyan vezető partnerektől, mint az Alcatel, a Cisco Systems, a Genesys és a Nortel Networks. És biztosítunk tanácsadást, valamint megoldások kialakítását, az ügyfélszolgálati alkalmazásoktól kezdve a hálózati infrastruktúra kihelyezett üzemeltetéséig. Többet is megtudhat a www.nextiraone.com oldalon.
Előnyök
A hangosítás a kormányközi konferencia esetében, amikor mintegy 2700 felhasználót kellett kiszolgálni, három Alcatel PABX 4400 berendezésre alapozott, míg a WiFi-megoldás 40 WiFi Aironet Cisco hozzáférési pontot használt. A helyi LAN-hálózathoz a NextiraOne 32 Cisco Catalyst 3500 központot, 2 Cisco 6500-as főközpontot és 2 Cisco PIX-et szállított és telepített.
Partnerek

